 |
| na jó, azért itt még nem tartok :D |
Van valami, amit nagyon szeretnék megtenni - pusztán kívácsiságból és önzőségből. Nagyon egyszerű lenne kiviteleznem (és minden megnyilvánulással egyre egyszerűbbnek tűnik). Kicsit félek tőle, kicsit nem tudom, hogy mi lenne utána, de mostanában ez már nem is izgat.
Egyvalami tart vissza (a kérdés, hogy meddig): morálisan nem helyes. És itt merül fel a kérdés, hogy én mennyiben lennék felelős, ha elsősorban nem nekem kell felelősséget vállalni ezért a dologért. Ha én csak belemegyek, mindenféle kezdeményezés nélkül.
Miért kéne nekem mások felelőtlensége miatt rosszul érezni magam? Mikor nekem ezzel az egyetlen célom, hogy jól érezzem magam. Tudom, ez nagyon önző.
Miért kéne mások boldogságát mindig a sajátom elé helyeznem? Mert amikor már dolgozni fogok, akkor biztos, hogy ez lesz. És akkor hajlandó is leszek feláldozni mindent. De addig még van pár szabad évem. Legalább most nem kéne, hogy olyan rég elavult dolgok, mint az erkölcs önmegtartóztatásra késztessen. Tekintve, hogy ahogy körülnézek, csak ezt látom: elavult és felesleges.
Rossz ember vagyok emiatt? Attól, hogy erre gondolok, rossz leszek? Vagy csak, ha ténylegesen megvalósítom... amire képes lennék? Valószínűleg. Minden nappal egyre közelebb érzem magam hozzá.
Jézusom, milyen hamleti mélységekbe süllyedtem. Pedig sokkal prózaibb maga a cselekvés, amin gondolkozom. Nem akarom leírni, de ki lehet találni, miről is van szó.
A legfontosabb kérdésem: képes lennék fájdalmat okozni egy másik embernek? Még akkor is, ha nem ismerem, vagy ha épp ő okozott nekem fájdalmat. Képes lennék tudatom teljében megtenni, vagy esetleg alkohol hatása alatt, és utána szembesülni a bűntudattal?
Azt azért leszögezem, hogy én az égadta világon semmit nem tervezek. Csak sodródom. Vannak ismerőseim, akik annyi idő alatt, mint ahogy én megírtam ezt a bejegyzést, már rég túllennének az egészen vidáman és lelkiismeretfurdalás nélkül. Lehet, hogy nekik van igazuk.