 |
| Szépségem, a glutation |
Végülis biokémia demó előtt pár órával mi mást csinálhatnék... írok. Szóval ez a tantárgy borzasztó: rengeteg képletet kell tudni, amit körülbelül olyan könnyedén tudok memorizálni, mint egy Ady-verset. Vagyis sehogy. Ez a demó még jobb egy fokkal, mert írásbeli lesz, itt a teszteket jól begyakoroltam, ha nem lesz túl sok újdonság, akkor menni fog, de a következő szóbeli szarság? Kémiából szóban nem vagyok annyira penge... na mindegy, egyszerre egy akadály. Menni fog holnap.
És most eszembe jutott, hogy az előző demókra Katával együtt milyen lelkiállapotban indultunk, kölcsönösen nyugtatgatva egymást. És hogy többé nem lesz ilyen. Mert holnap elköltözik. Teljesen érthető döntés a részéről, hiszen én most tényleg nem ott vagyok, és nem akar egy 55 éves férfival (még ha a jókedélyű apukámról van szó, akkor se) együtt élni. Én vissza akartam menni a Szabadkába hozzá, hogy folytassuk jól megszokott, vidám életünket, de úgy tűnik, elkéstem.
Tényleg szerettem vele lakni, jókat beszélgettünk, szórakoztunk, tanulásban is segítettünk egymásnak. És maga az élmény is hiányzik, hogy igazán önálló egyetemistának érezzem magam. Vele mindez annyira tökéletesen megvolt. Hiányozni fog, és tudom, hogy a suliban sokkal kevesebbet fogunk beszélni, egyáltalán találkozni.
De úgy váltunk el egymástól, hogy ki tudja, mit hoz a jövő, lehet, hogy még kikötünk egymás mellett, ha rendeződnek a dolgok. Remélem, tényleg így lesz.
Azt hiszem, most megyek aludni, remélem ezúttal nem fognak az idióta álmaim kísérteni.