Hétfő este megint elvittük Cilit orvoshoz. Vért vettek tőle, tehát leborotválták a fél lábát, most elég furcsán néz ki. Kapott újfajta antibiotikumot is (ami elvileg nyulaknak való... na mindegy). De annyira féltettem, lázas volt, és csupa rossz lehetőség volt kilátásban. És olyan bágyadt volt továbbra is...
Megint vele aludtam. Úgy hajnali kettő körül odadörgölőzött a homlokomhoz, és felébresztett. Na akkor már nagyon aktív volt. Ami azt jelenti, hogy lement a láza. Tök boldog voltam, és kb négyig szórakoztattam, játszottam vele. Aztán elaludtam... és fél 9-kor keltem fel kedden.
Tiszta kimerült voltam, és anyáék nem akartak felébreszteni, ezért szabadnapom volt. Itthon, aktív Cilivel. Tökéletes.
Nem gáz, hogy lemaradtam egy info, egy föci, és egy francia TZ-ről. Kellett egy ilyen otthoni macskával töltött pihenőnap.
Aztán tegnap az állatorvosnál csupa megnyugtató dolgot hallottunk. De még ma is visszük.
Ma reggel ismét eszembe jutott a fogadalmam, hogy távoltartom magam Christől. Nehéz volt... de sikerült. Csakhogy ez fáj. Rossz kedvem lesz tőle. Szóval egész nap nagyon vidám voltam... Bár valamelyest felvidított a gondolat, hogy itthon egy (szinte) egészséges cica vár.
Az utolsó óra francia volt. Nem bírtam megállni, hogy ne Christ bámuljam. Csak néha ő is felém nézett, aztán mindketten hirtelen elnéztünk. Olyan furcsa volt... most mi van? Mármint nem kéne semminek lennie. Csakhogy abba belehalok.
Aztán egy metróval előbb mentem Jókrvel, Rachellel, és Annenel. Egy metró... Próbálom győzködni magam, hogy jobb ez így. Ciliért.
Csak már nem bírom sokáig ezt a kerülést. Könyörgöm, nem is köszöntünk három napja...