Pompeii

karácsonyfa nem volt, de szerintem a kivilágított
Bazilikának elég nagy szerepe volt abban,
hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy

Rékának van egy exe, aki nem keresi őt, akármennyire érdekli, hogy mi van Rékával. Nem akar neki bekavarni, nem akar neki gondot okozni, azt akarja, hogy tovább tudjon lépni. Ez nagyon-nagyon kedves tőle.

De a környezetemben azt látom, hogy nem ez a bevett a szokás. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindenkinek.

Természetesen megszegtem az ígéretemet, hogy többé nem írok Csengerről. Nem csak most, rengetegszer írtam már róla apró dolgokat az utóbbi hónapokban. De talán az kicsit feloldoz, hogy ő nem úgy viselkedik, mint Réka exe. Félévente eszébe jutok, rám akar nézni, hogy minden rendben van-e velem.

Eljutottam egy olyan szintre, hogy bár engem is érdekel, hogy mi van vele, de soha nem fogom keresni. Soha többé nem járnék vele. De ha egyszer ő keres engem... egyszerűen képtelen vagyok nemet mondani. Ez engem nem ment fel, de most mindenki tegye a szívére a kezét, és mondja, hogy ő képes lenne nemet mondani hasonló helyzetben. Ha igen, akkor azonnal írj rám és taníts, mester!

Szóval a szakítás óta a véletlen összefutás és a másiknál-lévő-tárgyak-átadását nem számítva kétszer találkoztunk. Viki megfogalmazása szerint Csenger egy Időzítőművész Segg, mert először aznap írta, hogy találkozzunk, amikor a szüleim balhéja kirobbant, most pedig akkor, amikor tényleg képes lettem arra, hogy huzamosabb ideig eszembe se jusson. A király, önbizalomnövelő SZIGET-es kalandjaim után... most. Mintha lenne egy radarja, ami jelez, hogy *HÉ!! Tami kezd téged elfelejteni, azonnal tegyünk ellene valamit!*. És még azt sem tudom mondani, hogy ennek nem örülök. Mert jó tudni, hogy még emlékszik rám, nem süllyedtem teljesen a komolytalan kalandjai közé. Jó érzés, hogy érdekli, hogy mi van velem.

Viszont mostmár normálisabban álltam hozzá: egyáltalán nem akartam neki kiönteni megint a lelkem a családomról, mert tudtam, hogy utána megint le sem fog szarni egy jó darabig... és nem volt szükségem arra, hogy elhiggyem egy pillanatra is, hogy ő van, mikor egyáltalán nincs. Másrészt meg nem akartam inni. A Mentsváras rengeteg koccintós-macifröccs a múltkor is megtette a hatását, és most józanon akartam meghozni a döntéseimet. Nem tudom, mi a jobb, ha azt mondom, hogy józanul is egy hatalmas idióta vagyok, vagy egyszerűen az alkoholra fogom. Na jó, szóval közel sem ittam annyit, mint ő, de azt sem állíthatom, hogy nem jutott CH3-CH2-OH molekula a szervezetembe.

Nem igazán tudom, hogy írjam le, hogy mi történt. Számít egyaltalán? Hülyék voltunk. Felesleges agyalni rajta. Szentimentális volt, részegen azt állította, hogy nem az alkohol miatt csinálja, én meg hittem neki. Vagy nem hittem? Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy mi fog történni. Állítása szerint semmi, de ha az én pasim csinálna ennyire semmit az exével, soha nem tudnék megbocsátani neki. Ja igen, szóval VAN barátnője, és nálunk aludt. Mármint Csenger, nem a barátnője. Nem feküdtünk le. De attól még nem semmi.

Most rajtam a sor, hogy szentimentális legyek: csak egy takaró volt, össze voltunk bújva, és átölelt, és így próbáltunk aludni. Gondolom, neki sikerült volna minden különösebb probléma nélkül. Én viszont elkövettem azt a hibát, hogy gondolkodtam. Eleinte csak úszkáltam abban az áldott biztonságérzetben, amit a közelsége okozott. De egyszer csak rájöttem, hogy ő nincs. Annak ellenére, hogy úgy mentem el, hogy most nem fog ez történni, ez a fizikai dolog - tényleg csak egy kis időre - de elhitette velem, hogy van.

Aztán egyszer csak beugrott, hogy ez az egész nem valós, nem szabad hagynom magam, hogy belesüllyedjek a pillanatba... szóval elmentem felöltözni, saját takarót hozni, meg ilyesmi. Sok önuralmam nem volt aznap este, de azért örülök, hogy legalább erre képes voltam.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy ő hogy vélekedik erről az egészről. Bűntudata nincs (legalábbis ezt mondta), ellentétben velem.

Na mindegy, tanulságos volt ez az este. Megértettem, hogy az nem eredmény, hogy felviszek egy részeg pasit magamhoz. Megértettem, hogy Csengertől már a világon semmit nem várhatok. Megértettem, hogy mennyire károsak vagyunk egymásra. Megtudtam, hogy fel lehet csatlakozni a wifinkre jelszó nélkül. Rájöttem, hogy a tojásrántotta alá egy kis olaj nem árt.

Ezekre nem biztos, hogy rájövök, ha nem találkozunk.

Jelenleg nem akarok semmiféle meggondolatlan ígéretet tenni, de részemről ez a kapcsolat ennyi. Mostmár nem gondolkozom azon, hogy mi lenne, ha... Mostmár talán tényleg képes leszek továbblépni. Minden jót kívánok neki az életben, de mindkettőnknek az lenne a legjobb, hogy nem kereszteznénk többé egymás útját.

És miután ezt tisztáztam magamban, megtaláltam a pulcsiját a szobámban.

Már csak egy kérdésem maradt mára: hogy lehetek ennyire rossz ember?

Lehet, hogy megint nem kellett volna erről írnom, de... ez az én blogom, miért kéne cenzúráznom? Úgy sem olvassák olyanok, akik elöl ezt titkolnám. Bocsi, Csenger.