Na, a mai dolog elég összevissza lesz.
Kezdjük a tanulmányi dolgokkal: sikerült felvennem a vizsgákat!!! A legnehezebbet, az anatómiát vettem fel első helyre, december 17-re, és konkrétan holnap kezdek rá tanulni. Aztán december 31. kémia (szép szilveszterem lesz, ha megbukok), január 7. biofizika (már utálom), január 9. biostatisztika (hah! Négyes lett a hétfői demóm, ami az előző ketteshez képest óriási előrelépés.). Tehát, ha minden megvan elsőre, akkor január 9-től február 3-ig szabad vagyok! Na-na-na!
Először mondjuk a holnapi fizikademót kell túlélnem, és legalább hármasra megírnom, mert akkor kapok vizsgakönnyítést. Vagyis épp tanulnom kéne a moláris extinkciós együtthatót, meg hasonló nyalánkságokat.
A következő sztorit csak Kristóf kedvéért írom le, de azt hiszem, nagyon jellemző az életemre: szóval Katával ma mostunk másodjára. Az első próbálkozásnál az volt a baj, hogy nem centrifugázott, ezért tocsogott a vízben a cucc. De most! Olyat centrifugázott, hogy húú! A mosógépen rajta volt egy műanyag dézsa, amiben egy kéztörlő, és az én fésűm helyezkedett el. Egyszer csak azt hallom, hogy beindul a centrifuga, de úgy mintha egy óriáscsorda közlekedne a fürdőszobában. A következő hanghatás pedig egy hatalmas csattanás, egy halkabb placcsanás, és hát igen... Beleesett wc-be a törülköző, a lemenő részébe pedig az én drága fésűm. A fizikai hatásokat nem értem, mert ehhez a mosógépnek egy kisebbfajta katapulttá kellett válnia, de az eredmény ott volt előttem. (Lehet, hogy ez a rezonanciakatasztrófa? Amikor az adott tárgy sajátfrekvenciáját megközelíti a gerjesztő frekvencia. Mégiscsak ér valamit ez a biofizika.) Szóval pár másodpercig meghökkenten álltam, majd Kata is befutott, és egyszerre kirobbant belőlünk a röhögés.
Megjelentek a gólyabáli képek! És igen, igazán meglepő, hogy megint egy bálról írok... de nem csak arról. Az orvosi egyetemen, ellentétben a többi felsőoktatási intézménnyel még megvan az a csodálatos szokás, hogy csoportok vannak. Hogy minden órám ugyanazokkal az emberekkel van, nem úgy, hogy ahova felveszem az adott órát, és vagy van ott ismerősöm (=akivel gólyatáborban egy csapatban voltam), vagy nincs. Egy évfolyamon 8 betű van A-H-ig, és én A-s (vagyis az idei tematika szerint Akcióshős) lettem. És ahogy ezt leírom, eszembe jutott körülbelül 6 darab idétlenebbnél idétlenebb A-s induló, az Ás-ításunk, a legendás Ás-iszás, a gólyatábori hülye játékok, dalok, minden.
Számomra meglepő volt, hogy az évfolyamon belül nincs nagyon átjárás. Minden betű (50 fővel, 3 kisebb csoportban) elvan magával vidáman, és ennyi. Én egy kicsit büszkeséggel jelentem ki, hogy már minden betűből van haverom/barátom, és nem csak volt évfolyamtársak, osztálytársak. Például a gólyatáborban az első este egyik részében E-sekkel buliztam, máskor meg lementem (pizsiben) Félixszel meg a haverjával inni. Ez király.
Viszont betűn belül, hogy mennyi minden van! Tényleg minden évfolyamról voltak instruktoraim (ezek közül tegnap ketten levizsgáztak, és kész! Orvosok! Ez annyira hihetetlen.), és annyira összeszokott és csodálatos csapat. És a legjobb az, hogy minden erejükkel azon voltak a gólyatáborban, hogy minket integráljanak ebbe a közösségbe. Egész nyáron ezen dolgoztak, könyörgöm, kézzel írott levéllel válaszoltak a jelentkezésekre, mielőtt egyáltalán találkoztunk, próbálták a neveket megtanulni, stb. Aztán jöttek a közös bulik, kocsmázás, betűhétvége, gólyahajó, gólyabál, szezonnyitó.
És most is törődnek velünk. Például vizsgajelentkezés előtt volt egy összeülés, ahol az instruktorok elmondták a saját vizsgaélményeket, hogy érdemes felvenni, melyik a szívatós, válaszoltak a kérdéseinkre, megnyugtattak. Én nem hallottam, hogy ilyesmi lett volna más egyetemen, egyáltalán másik csoportban. Pedig szerintem erre mindenhol lenne igény.
És azok a közös bulik :) Tényleg nagy élmény, amikor ötven egymást ismerő-szerető ember együtt érzi jól magát. Vagy poénkodik Varga részegségén. És mostanra már ez megszokottá vált.
A mindennapokban kicsit más a helyzet: nyilván sokkal többet vagyok a saját csoportommal (A2), bár jóban vagyok rengeteg A1 és A3-sal is (például Kata is A1-es). Mint egy osztályban, kialakultak baráti társaságok, megvannak azok az emberek, akikkel többet vagyok, és akikkel nincs sok közös témánk a tanuláson kívül. De így is, amikor bonctermi gyakorlat közepén valaki felkiált, hogy megjöttek a stat demó eredményei, akkor egy emberként nyúlunk a szent telóért, és együtt tárgyaljuk meg, hogy mekkora hülyeség ez a tantárgy. Sima szünetben egy asztal köré csoportosulunk mind a 18-an, és dumálunk. Ez új a gimihez képest.
Majdnem elfelejtettem magát a gólyabált! Szóval volt dékáni beszéd, amiből kiderült, hogy a dékán már 12 évesen megírta az első anat jegyzetét (hát, én nem), voltak gólyatáncok, amiken betegre röhögtük magunkat. Mi, A-sok megőriztük a becsületünket, és nem álltunk ki égetni magunkat. Aztán levetítették a gólyafilmet, a táborból, és istenem annyira jó volt! Tényleg annyira király hangulata volt a tábornak, és akkor - miniruhában, magassarkúban - annyira visszamentem volna a Csillagba ugrálni. Aztán Punnany Massif koncert, részegápolás fizikagyakvezzel, ivás, minden ami kell. Majd gyaloglás Nagyvárad térről a Corvinig, éjszakaira várás, és szegény Afi elfelejtése... Na mindegy, a köcsögségemet leszámítva ez is király volt.
Be is rakom azt a számot, ami minden buliban hetvenszer lemegy, és szerintem az egész világon csak itt ismerjük. Íme, a gólyatábor himnusza:
Igen, tényleg annyi a refrén, hogy: mi mi mi mi mi mi, mi mi only me me, mi mi mi mi mi mi, mi mi sexy me me. Most is annyira visszamennék... a biofizikához! :)