Amiről most főként írni akarok, az az, hogy habár sok idő kellett hozzá (szinte húsz év), de szépen lassan elhiszem, hogy van bennem szépség, amit érdemes ápolni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy eddig nem érdekelt a dolog (mármint ezek a tipikus női témák: smink, arcápolás, stb), a legalapabb dolgokat úgy-ahogy csináltam, de se eredményét nem láttam, se érdemesnek nem gondoltam (ilyenek, hogy miért legyen szép a körömágyam, ha úgyis rágom a körmöm? Akkor már nem tök mindegy?). És emiatt nem igazán foglalkoztam magammal.
Na de most! Természetesen minden vizsgaidőszakban kell valami Procrastinating Interest, ez érettségikor és előző vizsgaidőszakban a Tumblr és a sorozatok volt, most pedig...a beauty blogok és vlogok. Két tétel között teljesen lenyugtató benyomni egy sminkvideót vagy rúzsteszteket olvasni. És amire rájöttem az az, hogy a szép emberek se szépek. Mármint mindenkinek vannak hibái, ezeket vagy felvállaljuk vagy módszeresen eltüntejük. De semmiképpen sem leszarjuk, ahogy eddig én tettem.
És eme rádöbbenéssel a másik oldal is igazzá vált: ha a szép emberek se szépek, akkor lehet, hogy én sem vagyok veszett ügy.
Két hibát vettem észre eddigi próbálkozásaimban, és most azért lesz más minden, mert ezek már nem állnak fenn:
- az egyik az volt, hogy időnként előjöttek ezek a fellángolásaim, és akkor mindent egyszerre akartam, és ez természetesen anyagi és egyéb korlátozottságom miatt nem volt lehetséges, ezért ezek a heves dolgok ugyanolyan hamar le is ültek. Most már képes vagyok felmérni az anyagi helyzetemet, és rájönni, hogy a kulcs a fokozatosság és a tudatosság. Nem fogok tudni minden szükséges dolgot egy hét alatt beszerezni. De Rómát sem egy nap alatt építették, szóval szép lassan minden célomat el fogom érni. (És itt nemcsak a kellékbeszerzésről van szó, hanem például a körömrágásról való leszokásról vagy a rendszeres sportolásról).
- a másik - talán még nagyobb hibám az volt, hogy nem magam miatt csináltam. Valakinek tetszeni akartam vagy csak nem akartam lemaradni a többi lánytól? Már én sem tudom megmondani, de biztos, hogy valami külső oka volt, és ezért kényszerként éltem meg. Mostmár csak magamért csinálom, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. Mert tényleg annyira igaz az, hogy hogy várhatnám el, hogy szeressenek, ha én sem szeretem magamat? Hát sehogy.
Vajon ezt is a képzésnek köszönhetem? Ahol annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy végre sikerült egy kezdőlöket-önbizalmat szereznem. Vagy csak egyszerűen megértem a változásra? Nem tudom, de jó érzés!
Senki ne ijedjen meg, nem megyek át beauty bloggerbe, szóval a konkrét dolgokról nem tervezek írni, de ezt most így (boldogan?) ki kellett adnom magamból.