Amikor július 4-én egyedül
megérkeztem, az kicsit lehangoló volt. Az állomásról a rengeteg társaság között
botladozva a Sparig sétálni elég magányos volt, de ilyenkor mindig mehetek a
saját rohanó tempómban, ami miatt céltudatosnak tűnök. Aztán keringtem egy sort
a frissen vásárolt barackos sörömmel, hogy megtaláljam a buszt (megkérdezni
azért nem akartam :D), de simán meglett,
szóval probléma nélkül elértem a Lővérekig. Ott következett a legmenőbb rész: a
VIP bejárathoz sétálva bemondtam a nevem, és kiadták a karszalagomat.
Aztán bementem, vettem
fesztiválkártyát – ami mellé adtak egy szemeteszsákot. Nagyon szimpatikus volt
nekem ez a kezdeményezés: amennyiben leadtál egy szemeteszsákot teli szeméttel,
adtak 500 Ft-ot. Na most ez nagyjából azt jelenti, hogy tiszta volt a fesztivál. Gyakorlatilag bármikor lehetett szemetet
szedő fiatalokat látni, és volt olyan, amikor én is akartam menni, de nagyjából
1 km megtétele után egy darab ásványvizes üveget találtam. Azért ez durva és
tök jó.
Dettiék még lent voltak a
strandon, szóval volt időm lepakolni, felfrissülni. Aztán találkoztam másik
képzéscsoporttársammal, Bandival meg a haverjával, megkaptam a méregdrága
ebédjük végét (ugyanis a srác első napos karszalaggal volt bent végig, tehát
nem járhattak ki kajálni), aztán a sátrunknál összehaverkodtunk a
szomszédunkkal. Két csaj, az egyik Rita volt sulistársa, a másik pedig negyedéves
a SOTE-n, ráadásul ugyanabban az évfolyamfélben van, szóval nagyon jól el
tudtunk az orvosiról beszélgetni.
Aztán megjöttek Dettiék –
egyelőre csak hárman, lementünk a Sparba piáért, majd csatlakoztunk a
többiekhez a játszótéren. Rengeteg idegen ember és én. Amitől rettegtem! Hát
leültem valahová, ott két sráccal jóban lettem, iszogattunk, egész kellemes
volt. Aztán hamar kiderült, hogy ez a társaság nem a koncertek miatt jött a
VOLT-ra. Két lehetőségem volt: vagy egyedül bemegyek Milky Chance-re, vagy
megvárom, amíg a társaság (rohadt lassan) összeszedi magát, és lemaradok a
koncert feléről. Első este még a 2. verziót választottam. Aztán a koncerten az egyik
társaságbeli sráccal lötyögtünk, aztán vele átmentünk bulizni, na ott már
nagyon jól nyomtuk. Aztán kimentünk a többiekhez, akik megint a játszótéren
voltak. Ott egy másik sráccal dumáltam, amíg oda nem jött a barátnője, és
kiderült, hogy féltékeny. Öcsém, semmi nem történt a világon, csak dumáltunk,
és mégis honnan kéne tudnom, hogy ki kinek a kije. Na mindegy, ezután elment a
kedvem mindentől, ezért a Nero-s kisebb koncerttúrával ott is hagytam a
pereputtyot. Visszamentem a sátorba, és elég dühösen 11-kor lefeküdtem. Aludni
persze nem tudtam a zene miatt, szóval csak fortyogtam. Nem sokkal később hallottam, ahogy visszajönnek a szomszéd lányok, és megint két lehetőségem
volt: vagy megyek velük bulizni, vagy a sátorban töprengek, amíg mindenki jól
érzi magát.
Itt jöttem rá, hogy az egész
rajtam és a hozzáállásomon múlik. Nem hagyhatom, hogy amikor életemben egyszer
nyerek egy ilyen bérletet, elrontsák a kedvemet az apró hülyeségek (pl., hogy
egyedül vagyok). És ezután persze, hogy kikecmeregtem a sátorból, és a
szomszédokkal rohadt jót buliztunk.
A sátorban alvás nem vált a
kedvencemmé. Alapvetően jó helyen volt a sátrunk – főút mellett, reggel egy fél
órát sütött rá a nap, utána végig árnyékban volt, de lejtett a terep, szóval
csúszkáltunk. A rovarokról meg szeretném azt hinni, hogy csak akkor voltak ott,
amikor láttam, és amint becsuktam a szemem, ők is eltűntek. Szóval össze-vissza
forgolódtam, vagy megfagytam, vagy megsültem, aztán olyan reggel 9 körül
sikerült elaludnom, és 2-ig aludtam. Nagy örömre, amikor felébredtem, senki nem
volt ott Dettin kívül, szóval tök jót beszélgettünk a zuhanyzóra várva.
Délután találkoztam a
csoporttársaimmal, akik csak egy napra jöttek le, velük ittam, aztán beálltunk
egy Volbeat koncertre, amit egyikünk se ismert, de egész hallgatható volt.
Hurts koncerten megint a szomszédokkal voltam, nagyon király volt! Nem is
tudtam, hogy ennyire szeretem a Hurts-t, de ez volt az egyik csúcspont. Aztán
következett a Punnany, ahol rámakaszkodott egy srác, de elég izé volt. Konkrétan
egy pillanatra sem akart elengedni, pedig én inkább partiztam volna. Aztán
Zsófi így tök hangosan megkérdezte, hogy mikor smárolunk már. Én szívem szerint
sohát mondtam volna, de nem volt alkalmam válaszolni, mivel a srác erre
lesmárolt. Az Élvezd közben! Amikor én végig akartam énekelni az utolsó hangig.
Ráadásul nagyon rossz volt, rögtön beugrott Gábor és az első csókom, és ez nem
jelent jót. Szóval gyorsan megszakítottam. Koncert után megpróbáltam eltűnni,
de ismét nem engedett, biztos vagyok benne, hogy ha Zsófiék nincsenek velem,
rögtön a sátorba kísér (ahhoz mondjuk nekem is lett volna egy-két szavam).
Szóval leültünk négyesben beszélgetni, és ekkor derült ki, hogy fiatalabb, mint
a húgom! Na csávókám meg nem hitte el, hogy mi már mind 20 felett járunk, de
miután megmutattuk a diákunkat szerintem teljesen megijedt az egyetemista
csajoktól, és elhúzott.
Még nem sikerült kihevernem
liliomtiprásomat, amikor megjelent egy újabb emberke (Attila, idősebb és
helyesebb volt a kisfiúnál). 5 perc után közölte, hogy szerelmes belém,
valamint, hogy azt hitte, hogy *megvető hangsúly* picsa vagyok, de hamar rájött, hogy igazából jó fej . Szóval őt
próbáltam leállítani, mert egy este két emberrel smárolni az nekem sok lenne,
de eközben tök jól összehaverkodtunk. És Zsófiék mentek aludni, mert nem
maradtak AM-n, ezért másnap korán kellett kelniük, én viszont (a Modestep akkor
megismert csapatós zenéje miatt) még nagyon benne voltam a hangulatban, szóval
maradtam Attilával. Átmentünk az ő társaságához a Heti Válasz Borfesztiválra
(komolyan ez volt a neve annak az elkerített résznek) és wooow ott volt a
legjobb buli! DJ Yoko – 50 év körüli szakállas pókerarcú DJ – a világ LEGJOBB
zenéit játszotta (retro, mi más), és az asztalokon tombolva üvöltöztük a 8 óra
munkát, meg hasonló klasszikusokat.
Aztán amikor rájött, hogy még
csak egy csókot sem fog tudni tőlem kapni, vettünk egy zsíros kenyeret
hagymával, és békésen megettük. Nagyon jó volt.
Másnap igazából sok minden nem
történt, későn keltünk, fürödtünk, elmentünk Sparba piáért, kajáltunk, a Civil
Szigeten néztünk körül, csináltattunk fesztiválkártyát, Zacher előadást
hallgattunk, ekkorra a társaság nagy része már hazament, szóval azzal sem volt
gond. Estefelé egy borozó toitoi mellé ültünk ki inni, itt már három
lánnyal nagyon jóban lettem Dettin kívül, szóval tök kellemes volt. Velük
mentünk be előbb Kiscsillag koncertre, majd utána Arctic Monkeysra, ami nekem
nagyon tetszett. Ami kevésbé, az az emberek: komolyan akárhova néztem selfiező
embereket láttam, akik rakták ki nagy serényen facebookra, hogy ők mennyire ott
vannak AM-en, de láthatólag egy számukat sem ismerték. Erre nincs mit mondanom.
Nem azzal van a baj, ha valaki úgy megy el egy koncertre, hogy nem ismeri az
előadót, hanem, ha közben úgy tesz, mintha rohadtnagy fan lenne, csak mert menő
az adott előadó.
Utána Sáriékkal gyrosoztam, volt egy köröm az orvosiban (nem,
nem a piától, mint ott mindenkinek. Megcsípte az ajkam egy darázs, és
kétszeresére dagadt, ezért szerezni akartam egy Calcium pezsgőtablettát.
Nyilván meg kellett vennem). Ezután olyan 3-ig Fruzsival köszöntünk el imádott
DJ Yokonktól. És az Álomhajóra kitáncolva sajnos indulnunk kellett a hajnali
4-es vonathoz. Szóval úgy jöttem el VOLT-ról, hogy még maradtam volna hajnalig.
Aztán hazafelé jövet kb. végig
aludtam, és olyan fél 8 körül értem haza. Szóval ahhoz képest, hogy senkivel
nem voltam, mégis mindenkivel voltam, rengeteg embert megismertem, nagyon jót
buliztam, és alapvetően arra jutottam, hogy milyen, de milyen jó lesz a Sziget
a saját társaságommal, sátortalanul.
Minden ennyire szép és jó volt?
Neem! Volt egy árny, ami végig ott lebegett felettem, és csak ritkán sikerült
elfelejtenem. Tudom, hogy most van egy srác, akivel épp tök jól alakulgatnak a dolgok,
minden buliban rengetegen rám akarnak nyomulni, akkor mégis miért gondoltam
rengeteg arra, hogy Csenger a VOLTon csalt meg? Ja meg arra, hogy vajon most is
itt van-e, és mi lenne, ha találkoznánk. Bandit például gond nélkül felhívtam,
hogy van-e kedve összefutni, akkor miért ne tehetném még vele is? Ez volt a
legrosszabb: a folyamatos vágy, hogy felhívjam. Amikor ittam, akkor még
rosszabb volt. Főleg, hogyha tényleg ott volt, és estefelé mondjuk részeg is,
akkor valószínűleg találkozott volna velem. Vagy nem. Személyes akaraterőm
győzelmének tartom, hogy mindig sikerült lebeszélnem magam a felhívásáról.
Egyszer már tényleg majdnem felhívtam, de ekkor eszembe jutott Viki, aki
mondta, hogy ha ilyen van, nyugodtan hívjam őt. Ezért Csenger helyett Vikit
hívtam, aki 1 óra alatt sikeresen lebeszélt arról, hogy megint iszonyatosan
leégjek előtte. Szóval ez kicsit végig bennem volt, de nem akadályozott meg
abban, hogy jól érezzem magam.
Összességében: nagyon örülök, hogy elmentem, és tényleg csak rajtam múlott, hogy mennyit hozok ki belőle. Ha tudtam volna, hogy olyan társasághoz megyek, akik este 6-tól hajnalig kint isznak, lehet, hogy kerestem volna mást, de alapvetően nem baj, hogy új embereket ismertem meg, és új dolgokat próbáltam ki. Azonban most ez egyelőre elég volt, a tegnapi buliban konkrétan kirázott a hideg, ha bárki hozzám ért, és alapvetően embertúltengésem van.
De... nagyon várom a Szigetet!!!
P.S.: bocsi a képek minőségéért, ennyit sikerült összehoznom :)