Nem akarok írni az itthoni állapotokról, maradjunk annyiban, hogy nem túl rózsás a helyzet, és az egyetlen ember, akivel képes lennék megbeszélni... mindegy. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy egyedül kell megoldanom, nem számíthatok másra.
Mégis valamiért most sikerült elindulnom egy olyan irányba, amibe már rég szeretnék menni. Lássuk a részleteket.
- elkezdtem aerobicozni: aki ismer, az tudja, hogy foggal-körömmel ellene vagyok mindenféle mozgásformának, arra hivatkozva, hogy ez nekem nem megy. Mert tényleg nem megy. Az aerobic háromnegyedét is azzal töltöm, hogy próbálom felvenni a zene ritmusát, és összehangolni a kezem és a lábam mozgását. És esetleg ezt a többiekkel együtt csinálni. Lehetetlen. Mindenesetre jól esik, annyira nem fáraszt le, de olyan érzésem van, mintha csináltam volna valamit. Még csak kétszer voltam, de úgy érzem, lesz elég kitartásom.
- elkezdtem az instruktorképzést: mindig is megvolt bennem a tettvágy, hogy valami hasznosat tegyek egy közösség tagjaként. A középsuliban túl sokat nem tettem az ügy érdekében, de nem is nagyon bátorítottak a jelentkezésre. De az egyetemen az IÖCS (Instruktor Öntevékeny Csoport) a legelső pillanatban meggyőzött: összetartó, nagyszerű emberekből álló társaság, akik rengeteget dolgoztak a gólyatáborban (előtte és utána is), hogy mi jól érezzük magunkat. És amúgy meg viccesek, jófejek, és rengeteget buliznak a sok munka mellett. Ezt egy tavaly képződött instruktorom írta: Hogy mit adott nekem a tavalyi képzés: -életkedvet -> kirángatott a szürke hétköznapokból; -élményt -> ilyet még sosem éltem át/éreztem azelőtt; -lehetőséget -> általam rég nem űzött szabadidős tevékenységek újbóli végzése; -valahova tartozást -> csapattá válunk a képzés alatt; -új ismeretségeket -> fontos, hogy építsük kapcsolati hálónkat, mert később még hasznos lehet!; -új barátokat -> akikkel jó összefutni az EOKban, a karneválon, a SOTE nyitón, akikkel lehet beszélgetni, ha baj van, több emberhez tudsz fordulni!; -magabiztosságot -> egy biztonságos környezetben tudjuk magunkat kipróbálni a képzés keretein belül; -fejlődést -> kommunikációs téren, hisz először idegen emberekkel leszünk együtt. Megtanítja, hogyan is kell különböző helyzetekben megfelelően közeledni.
Én is valami hasonlót szeretnék. Most csütörtökön kezdődött, holnap lesz a következő, és nagyon várom. Nyolc hétig hetente 3 óra kötelező képződés, valamint utána erősen ajánlott kocsmázás. Ezen kívül van két hétvége, amire szintén kötelező elmenni. Nem tudom, hogy mire számítsak, de már most kezdem érezni a változást: sokkal könnyebben kommunikálok, sokkal nyitottabb vagyok új emberekre. A csapat, a Mániákus Mágusok jónak tűnik, de igazán jó akkor lesz, amikor összeszokunk. Nagyon sokat tudnék róla írni, de nem akarok semmit elkiabálni. Várom a holnapot.
- tanulok: oké, ez nem olyan nagy szám, de tényleg nem akarom elhanyagolni a tanulmányokat. Az anatómiát viszonylag lelkesen tanulom, a biokémiához is próbálok lelkesen hozzáállni, de a húszezer képlet nagyon reménytelennek tűnik... A jelnyelvet is rendesen csinálom. És gondolkodom egy újabb edX tanfolyamon, de minden, ami érdekel, 12 hetes, ami alatt elmúlhat a lelkesedésem. De azért el fogom kezdeni. Most nem szakmait kezdek, abból van elég, inkább ilyen Mr. Nobody-sal próbálkozom (link).
Szóval, mindig van mit csinálnom (az rosszabbul hangzik, hogy konstans időhiányban szenvedek, tumblrön elfogyott a q-m, de napi öt percnél több időm nincs rá, és a sorozataimmal is megint elkezdtem lemaradni). De mégiscsak élni kell - elvileg ezek életem legjobb évei, de ha nem teszek érte semmit, akkor nem fog semmi történni.
Csak bírjam energiával! :)