Wicked game

Azért jó az egyetem :)
Minden átértékelődött bennem.
És eme tételmondattal kezdeném meg az érettségi és a vizsgaidőszak összehasonlítást. Középiskolában négy (esetemben hat) évig azt hallottuk, hogy az érettségi milyen fontos, és mennyire komolyan kell venni. És tényleg, addigi életünk legjelentősebb napjai azok, az egész jövőnk azon múlik.

Azt mondják, a legokosabbak, legtájékozottabbak egész életünkben érettségikor vagyunk, onnantól csak lefelé van. Ezzel kezdek egyetérteni. Egyszerűen érzem magamon, ahogy kiszáll belőlem József Attila költészete, a római köztársasággal, az ökológiával, és a nyelvjárásokkal együtt. Ez nem feltétlenül baj, de azért én örülnék, ha egy minimális műveltségem megmaradna.

Nem vagyok vizsgára nagyon ráparázós, persze kicsit izgulok (ha nem épp dührohamban fetrengve őrjöngök azon, hogy mi a szarért kell nekem ilyeneket tanulni... lásd: nyelvtan, fizika), de nem kapok percenként sírógörcsöt, nem sokkal magasabb a pulzusom az átlagosnál, tudok előtte aludni ellentétben másokkal. Ez szerintem egy tök átlagos vizsgadrukk.

Az érettségi tényleg egy Hatalmas Esemény az ember életében, előtte elballagsz, felszalagoznak, megható sablonos beszédek kíséretével elindítanak az Úton. Vizsgaidőszak félévente van, a tanárok őszintén leszarják, hogy te hogy oldod meg, a maximum egy Remélem, találkozunk februárban! felkiáltás a gyakveztől. Csak azért kell sikerülnie, hogy pár hónap múlva kezdhesd az egészet elölről. Egyre szarabb lesz, Szirmai lelkesítő beszédét idézve, amit ha valaki nem látott volna még hetvenszer az utóbbi pár napban, akkor azért belinkelem. Az érettségit egyszer kell túlélni, a vizsgaidőszakot tizenkétszer (nekem legalábbis).

Lássuk a legfontosabb különbségeket:
- a tananyag az érettségin pontosan meghatározott. Egyszerű: ami benne van a követelményrendszerben, azt tudni kell, ami nincs, azt nem. És ez elég részletes ahhoz, hogy egyértelmű legyen. Még a szóbeli tételeknél is minimális intelligenciával rá lehet jönni, hogy mit vár el a tanárunk - ha erre négy év kevés volt, akkor komoly gondok vannak. Egyetemen kicsit más a helyzet. Senki nem mondja meg, hogy pontosan mit és milyen részletesen kell tudni, ezért maximum találgatni tudunk. Kedvenceim azok a tételek, amikről se előadáson, se gyakorlaton nem volt szó, még említés szintjén se, és a könyvben mondjuk van róla 35 oldal tömény információ. Most hogyan szűrjem ki a lényeget, ha azt se tudom, hogy melyik témakörbe tartozik? Ezek után tényleg az egész lottó - vagy hagyom a fenébe, és reménykedek, hogy nem húzom, vagy veszem a fáradtságot, hogy utánanézzek, és próbálkozzak rájönni, hogy mit akarnak, és reménykedem, hogy nem húzom.

- a mennyiség is kicsit más. Érettségire összesen meg kell tanulni mondjuk 60 tételt. Négy év alatt. Egy év alatt. Egy hónap alatt... ez a legreálisabb. Egyetemen: vegyük példának a mai biofizika vizsgát. Öt napom volt 49+12 tételre. Nyilván ekkor nem fogom gyönyörűen kidolgozni őket, örülök, ha találok normálisan kidolgozott tételsort, amúgy a könyvből próbálkozom tanulni. 

- értékelés: egyetemen szóba sem állnak veled 50% alatt, ami egy emelt érettségin négyest ér. Az érettségin az egész folyamat hosszadalmas: az írásbeliket ide-oda küldözgetik, fellebbezhetsz, felüljavítják, szóbelin pedig gyakorlatilag külön értékelik, hogy milyen színű zoknit viselsz, jó ütemben veszed-e a levegőt, stb. Az egész pontosan meghatározott, objektív, a tanárnak nincs sok lehetősége szemétkedni, mindent felügyelnek. És igazából a középszintű szóbeliről tényleg elmondható, hogy iszonyatosan tündérek a tanárok, nekik tényleg semmi okuk belekötni semmibe, még akkor is kedvesek lesznek, ha az évek tapasztalatai nem ezt mutatják.
Egyetemen azonnal kiderül minden eredmény, a szóbeli 90%-ban a szerencsétől, a vizsgáztató személyétől, hangulatától függ, hogy az előző vizsgázó mennyire dühítette fel, mennyire vagy szimpatikus neki, és mindössze 10%-ban a tudástól. Hallottam érdekes sztorikat: leül a gyerek, vizsgáztató: - Magának nem tetszik a feje, forduljon meg! - aztán háttal kellett felelnie. Volt olyan, akinek az első mondata: - Magát meg fogom buktatni!, negyven percen át kínozta, és tényleg megbuktatta. Több, mint sok olyanról hallottam, hogy a tanár olyan szinten megalázta a vizsgázót, hogy miután szegény gyerek kijött, órákig sírt, még akkor is ha ötöst kapott. Az értékelés szubjektivitására meg tökéletes példa, hogy anatból, ami nekem négyest ért, azon mást kivágták. Köcsögség.
Ezért egyetemen az elsődleges cél(om), hogy meg legyen az adott vizsga, hogy kettesre vagy ötösre, az gyakorlatilag tök mindegy.

- tanulás: hááát... féléves egyetemi anyag többszöröse az egész középiskolainak, szóval többet kellene tanulni, de pont azért, mert sokkal kevesebb idő van, lehetetlen mindent annyira szépen megtanulni, mint ahogy érettségire. És igazából sok tantárgynál nem is érdemes az értékelés szubjektivitása miatt. Inkább vágjanak ki úgy, hogy nem tettem meg mindent az ügy érdekében, mint úgy, hogy szenteste is a könyv felett görnyedtem, és minden apró szarságot bemagoltam.

Szóval minden átértékelődött bennem: egy hármasnak úgy tudok örülni, mint majom a farkának, az ötöst meg puszta szerencsének tartom, nem a saját tudásomnak. És igazából tényleg nem ezek a jegyek fogják meghatározni, hogy jó orvos leszek-e. Tényleg örülök, hogy ellenálltam a lelkiismeret furdalásnak, és nem stresszeltem magam azzal, hogy bemagoljam a hatezerféle pásztázó tűszondás mikroszkópot, a Bragg-csúcs részletes magyarázatát, a FRAP, FRET, MRI működési mechanizmusát. Örülök, ha egyáltalán tudom, mik ezek.

Most érettségizőknek csak azt tudom mondani, hogy no para, sokkal szarabb lesz, de azért tessék csak komolyan venni, hogy megteremthessétek magatoknak a lehetőséget, hogy sokkal szarabb legyen; más egyetemre járóknak: ha nem ilyen nálatok a rendszer, örüljetek, és nehogy kiakadjatok egy négyes miatt; sorstársaimnak meg: megéri.