Most egy szigorú eseményleírás következik, mert nem szeretném elfelejteni. A tegnap estét. Igazából egy sima buli volt, a Dobozban szezonnyitó, de most még tart ez az afterparty-vidámság, és szeretném, ha nem múlna el csak úgy.
Szóval elég korán, fél 11-re odamentünk Vikivel alapozás után. Beléptünk, az első emberek, akiket megláttunk, Viki gimis barátnői, szóval egész este velük lógtunk. A buli olyan éjfél körül kezdett beindulni, a zenék elég vegyesek voltak, de azért szerencsére a kedvenc partiszámaimat nyomatták.
Igazából két jelentősebb esemény volt:
1. Mangó: a srác, akivel kb egy éve táncoltam-smároltam. Most is ott volt, de csomó ideig nem láttam. Aztán olyan 2 körül éppen kijöttünk egy kicsit pihenni, én bambultam, amikor Mangó besétált a képbe. És már alapból az furcsa volt, hogy rám mosolygott és integetett (konkrétan körbenéztem, hogy biztos nekem szól-e), de utána lazán odajött hozzám, és leült beszélgetni. De úgy, hogy - Mi újság veled, milyen a SOTE?. Annyira meglepődtem, hogy azt mondtam, hogy nem tudom. De utána azért meséltem, meg kérdezgetett, meg én is őt. És ebben mi a fura? Hogy oké, hogy hét éve hat évig egy suliba jártunk, de egy árva szót nem beszéltünk, sőt amikor tavaly találkoztunk, akkor sem beszéltünk. Fogalmam sem volt arról, hogy ő egyáltalán tudja, hogy ki vagyok, hova járok. Mert szerintem neki többszörösen annyi ilyen éjszakai kalandja volt, mint nekem, és igen, én számom tartom őket, de ő fiú, és... nem tudom, szóval ez úgy kellemesen meglepett. Magasabb a hangja, mint ahogy képzeltem, de még mindig nagyon jól néz ki.
2. Tánc közben egyre többen lettek, és mivel én utálom a tömeget, a perifériára szorultunk, ahol szintén rengetegen voltak, csak itt folyamatos volt a közlekedés = lökdösődés. És éppen a kedvenc üvöltözős Hangover ment, amikor egy srác mellé vetődtünk, és ő is úgy érezte, hogy ezt teljes torokból üvölteni kell (I got an empty cup, pour me some more!!), mondjuk az övé inkább halálhörgésre hasonlított. De nagyon vicces volt, szóval maradtunk. Aztán valaki elkezdett lökdösni, a srác meg erre elkezdte kioktatni a lökdösőt, hogy milyen paraszt, kérjen bocsánatot. Ezek után meg olyan hihetetlen dolog történt, hogy még mindig nem tudom elhinni: elkezdtünk dalszövegben kommunikálni arról, hogy miért nem akarok inni a whiskeyjéből. És így néha átölelt, felemelte a hajamat, megpuszilt, ha arra jött valaki, akkor gyengéden odébb húzott, miközben nyomattuk ezerrel az I don't care - I love it párbeszédet. És annyira jó, hogy nem nyomult annyira, mint a pasik 99%-a, dörgölőzve, simogatva. Csak egymás szemébe bámulva üvöltöztünk. Nagyon különleges volt.
Aztán leléptünk Vikivel, de később megint összefutottunk vele a leülős résznél. És akkor is elkezdett énekelni meg táncolni, és miközben mindenki fásultan ült, mi ott nyomtuk magunknak a partit. Aztán még vissza is mentünk egy kicsit, de sokan voltak, a zene meg már annyira nem volt jó, és el akartuk érni az utolsó éjszakait, ezért inkább leléptünk. Próbált marasztalni minket, de aztán inkább úgy döntött, hogy elkísér minket, vigyáz ránk. Aztán az úton végig beszélgettünk/énekeltünk: hihetetlen, hogy találtam valakit, akivel egy rég elfeledett Britney Spears számot lenyomhattam duettben. Szóval így hirtelen azt éreztem, hogy megtaláltam a lelki társamat, aki én vagyok fiúban. És amúgy meg kiderült róla, hogy 25 éves, az egyik Apple storenak az üzletvezetője, és marketing-szakmenedzsere (ez nem tudom, mit jelent, mindenesetre nem illik valakihez, aki így végig(h/p)örög egy bulit).
Ezzel kapcsolatban még annyi, hogy felülírás. Viki mondta, hogy el fog jönni az az idő, amikor a Blahán a 923-as megállójáról nem március 23, nem Csenger fog eszembe jutni... csak felül kell írni azokat az emlékeket. És talán most ezzel az Ádámmal ez megtörtént. Ott álltunk, megint volt hó, de nem kézen fogva-ölelkezve, hanem Pálinka szerelmemet énekelve, és valahogy tényleg nem volt annyira lesújtó, mint eddig. Kettesben voltunk (Viki, megint szervezkedett -.-), amikor egy néni odajött hozzánk, hogy van-e cigink. Mondtam, hogy nincs, erre Ádám odahúzott magához, hogy - Együtt vagyunk. Mintha ez válasz lenne a kérdésére. És amikor elbúcsúzott, és átment a villamoshoz, ugyanúgy, ahogy anno Csenger, valahogy azt éreztem, hogy ez így van jól.
Szóval ez egy tökéletes este volt, és még mindig teljesen be vagyok zsongva.