Egy apró történés és a koponya megerősített. Kezdem visszaszerezni a normális énemet.
Kezdjük a koponyával: lehet, hogy csak én érzem így, de rohadt jó érzés tudni (majd a jövőben) minden kis lyukacskát a koponyán. Ez tényleg tök érdekes, és egyszerűen nem tudom leírni, hogy mennyire rajongok érte. Hatalmat ad (istenem, ez de sznobnak hangzik...).
A történés meg tegnap a buszon játszódott le. Ültem egy belső ülésen, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy olyan 17 éves forma srác (egész helyes volt) úgy bámul, mintha nem látott volna még embert. Ez így ment pár megállón át, nagyon jót szórakoztam rajta. Amikor ránéztem, ijedten elkapta a tekintetét. Aztán felszállt egy haverja, és pont úgy állt, hogy háttal legyen nekem. Így még feltűnőbb volt, hogy minden egyes megálló után hátrafordul, és megkönnyebbülve nyugtázza, hogy még mindig ott ülök. Aztán, amikor kimásztam, mert az én megállóm jött - akkor is odanézett az immár üres székemre - és szerintem valami mini pánikrohamot kapott. Így elkezdett össze-vissza nézegetni, amíg meg nem látott. Aztán leszálltam.
És ez a semmiség emlékeztetett valamire: hogy mennyire jó ez az érzés. Hogy hatalmam van. Mert igenis van. Én döntöm el, hogy mi történjen. És ez most tényleg nagyon beképzeltnek tűnhet, de most még nem is zavar. Sokkal jobb, ha ezt érzem.
Szóval több embernél éreztem már hasonlót, többek közt Csengernél is az első időszakban. Mármint konkrétan amíg meg nem nyíltam neki. És hogy egy koponya-beli hasonlattal éljek: olyan vagyok, mint a lamina papyracea. Ez a szemüregnek az egyik része, középre nyílik. Ha kapnál egy koponyát, és a szemébe belenyúlva próbálnád megfogni, tuti hogy azonnal hozzáérnél. Nade! Ez igazából (ahogy a neve is mutatja) egy papírvékony csontlemezecske, és azonnal betörik.
Kívülről én is szeretek keménynek, magabiztosnak, mondhatni hatalommal rendelkezőnek látszani. Sőt igazából, az is vagyok. Szarom le, hogy mit gondolnak rólam, én tátogva énekelni fogok, amikor zenét hallgatok, és hasonlók. És ez lehet, hogy valakinek tetszik, és mondjuk közeledni kezd felém. Ha én hülye nem utasítom el, akkor baj van. Mert amint közel engedem magamhoz, és megérinti a laminát (ejj de perverzen hangzik), rájön, hogy mennyire gyenge és törékeny is vagyok valójában. És mivel nem erre jelentkezett, érdeklődését veszti. Végül be is töri a lamina papyreceát.
Aztán kezdhetem elölről felépíteni.
DE! Menni fog. Tudom, hogy minden jó lesz, ha nem engedem másnak, hogy megérintse. Csak legyen elég erőm ahhoz, hogy soha senkit ne engedjek a koponyámhoz.
Ez kicsit kaotikus lett, de megbocsátható, ma szociológiából írtam demót. A kémiát meg 9 és fél randi óra múlva fogom.