 |
| a nap kitűzője |
Nos, pénteken egy új élményt éltem át. Délután öt körül (miközben azt fontolgattam, hogy kocsmázni menjek-e vagy tanuljak vagy nézzek Grace Klinikát/Odaátot) kaptam egy hívást. Húgom egyik barátnője hívott, hogy a húgom részegen fetreng, többször hányt, nincs túl jól, és hazahoznák őt. És hát amellett, hogy meglepődtem, hogy valaki ötkor részeg, tök semlegesen reagáltam.
Alibit kreáltam anyáéknak, kimentem érte, átvittem a lakásba, lefürdettem, még a haját is megmostam, megszárítottam, felöltöztettem, majd belöktem az ágyba. És ennyi. És amikor este hétkor üldögéltem ott, az jutott eszembe, hogy miért nem vagyok kiakadva.
Alibit kreáltam anyáéknak, kimentem érte, átvittem a lakásba, lefürdettem, még a haját is megmostam, megszárítottam, felöltöztettem, majd belöktem az ágyba. És ennyi. És amikor este hétkor üldögéltem ott, az jutott eszembe, hogy miért nem vagyok kiakadva.
Mármint egy éve még teljes sokkban azt se tudtam volna, hogy mit csináljak. Mi változott? (Amellett, hogy ez egy költői kérdés, mert az égadta világon minden.)
Orvosi egyetemre járok. Nem tudom eldönteni, hogy mi miatt reagáltam ilyen profin: az orvosi miatt, vagy simán az egyetem miatt. Mindkettő lehet. Komolyan gólyatábor óta annyi ilyen részegápoló élményben volt részem, hogy már zavarni sem tud. Sőt, igazából tök vicces (*múlt-Én megbotránkozik*).
Katával, a lakótársammal még a gólyatáborban tartottunk közvélemény-kutatást, hogy vajon mi a részegség definíciója (mondjuk a machotequila - sót felszívni az orrba, lehúzni a piát, majd a citromot a szembecsavarni - elfogyasztója nem adott túl értelmes választ, meg az se akivel fél liter tequilát itattunk meg húzóra). Mert persze ilyen szalonspicces/illuminált voltam korábban is, de az ilyen hányós-blackout (lefekszem valakivel... khm) állapot kimaradt. Hol van az átmenet? Ötletem sincs.
De a gólyatáborban (lehet, hogy kéne róla írnom egy külön posztot? Megérdemelné.) mintha bekerültem volna egy buborékba, egy fesztiválba, ahol mindenki szeret mindenkit, még akkor is, ha csak három perce ismerik egymást. És az első nap, amikor tényleg senkit nem ismertem a saját csoportomban, már akkor életem egyik legjobb buliját partiztam (ez értelmesen hangzik). Sőt nemcsak a saját csoportomban, hanem az összes többiben, és ennek köszönhetően mind a 8 orvosi betűből ismerek pár embert. És nemcsak gólyákat, hanem a jó fej instruktorokat. És valahogy eddig ez a hatalmas közösségben (nem tömegben, hanem közösségben) tombolás a Mi mi mi-re kimaradt az életemből. Meg színpadon vetkőzni. És nagyon élveztem.
És ezek után természetesen a Szezonnyitó, a Gólyahajó és a Gólyabál (Punnany Massif koncerttel) iszonyatosan király volt. Én meg szalonspicces.
A másik dolog amiben totálisan megváltozott a véleményem, azok az ilyen kalandok. Egyáltalán nem volt sok ilyen egyéjszakás smárolós kalandom, de én eddig mindig belebetegedtem. Konkrétan másnap egész nap ágyban fetrengtem, szívdobogva. Miért? Passz... bűntudatom volt. Pedig ez nem bűn.
Most már látom, hogy az ilyen szexizős táncok a világon semmit nem jelentenek egyik félnek sem. Addig a pillanatig, amíg elkezdenek valamit jelenteni. Na általában ilyenkor érzem úgy, hogy távozni kell a helyszínről. Mert az esetek jelentős százalékában nem én vagyok az a fél, aki többet akar. Ha meg igen... nos akkor azt a megjegyzem, és maradok.
Még a jégkockát szájban továbbadni fiúnak-lánynak (avagy egy este alatt kb 15 emberrel csókolóztam, ennek legalább a fele lány) se annyira durva, mint aminek hangzik. Furcsa.
Szóval nem tudom, pontosan olyanná váltam, amit régebben elítéltem. Most meg ez tök normális. Ja és sokkal többet káromkodok. Ez az egyetem?
(De mint látszik, írok róla, vagyis egy kicsit azért csak zavar...)