Egy tökéletes napom volt: reggel Chrisszel jöttem, ötös lett a franciám, a magyar TZ-mel is elégedett vagyok, és egész jól sikerült a matek OKTV-m. A gombakiállítás nem volt rossz, és a lúdavató sem.
Boldognak kéne lennem. Boldog vagyok. Röhögök, izgatott vagyok, pozitív és optimista. Aztán Chris egyszer rám néz... és fáj. Fizikailag. És azonnal el kell néznem, és azonnal rájövök, hogy ez mind csak a felszín. Minden energiám elmegy erre, hogy elhitessem magammal, hogy minden rendben. És sikerül.
Csak egy pillantás, és az egész (minden ember, minden poén, minden levegővétel) erőltetetté válik és őszintétlenné. Borzasztó. De folytatom a színjátékot. Mit tehetnék?
De most tisztán látok!
Ez az egész bejegyzés zagyva lett. Mindeddig nem tudtam, hogy mennyire össze vagyok törve. Azt sem tudom, meg lehet engem javítani. Á.