Élek, minden rendben van velem. Voltam itt-ott, ilyesmi, de a nyaram fő projektje a Jogsi. Szóval, azért vágtam bele, mert nem mehettem VOLT-ra. Ez sekélyes, felszínes, de így van. Letettem az elsősegély vizsgát, a KRESZ-t, és azóta vezethetek. Amit imádok. Tényleg legközelebb, ha megkérdezik, hogy de minek ilyen korán vezetni, azt fogom mondani, hogy 'Mert szeretem csinálni!'.Mondjuk furcsa volt először, hogy teljesen másképp érzékelem mondjuk a sebességet a volánnál. Ugye ha máshol ülök, akkor 30-40 km/h lassúnak, megszokottnak tűnik. De ha én ülök a kormánynál, az maga a száguldozás.
Holnap lesz a rutinvizsgám, ami egy műszaki részből, és magából a gyakorlatokból áll. Van ugye a kötelező kör, és a húzható gyakorlat. Igazából mindent tudok: balra beparkolni 90°-ba, Y-forduló, emelkedőn elindulás, jobbra saroktolatás, jobbra előre parkolás. Minden jól megy. Szeretek vezetni.
Mégis van bennem egy bizonyos vizsgadrukk. Még életemben nem buktam meg vizsgán, de mindegyik előtt úgy izgultam, mintha az életem múlna rajta. Tényleg, át kell mennem. Át fogok menni. Könnyű.
Aztán mehetek a forgalomba, amit várok, és amitől egyaránt félek. Főleg, mert ott 10-nél többel kell menni.
Fontos még, hogy azért nem írtam, mert nem volt miről. Ez az a hely, ahol Chrisről nyivákolok. És minden nap leírni, hogy hiányzik, és ő megint nem írt? Egy idő után unalmas lett volna. Helyette megcsináltam ezt a hónapos song challenge-t.
Szóval következésképpen, ha írok (és most írok), az azért van, mert valami történt.
Lássuk csak: szóval nem nagyon írtam még róla, mert nem jelentett fenyegetést, mert volt pasija, és mert szemlátomást Chrisszel nem volt kapcsolata. Legyen a neve... Bitch. Fenyegetés... komoly fenyegetés. Volt évfolyamttársunk, akivel Chris nagyon jóban volt... azt sosem tudtam meg, hogy mennyire.
Szóval most drága Bitchünk szakított a pasijával, és újból rámászott Chrisre. Vagy Chris rá (ez még rosszabb). Facebookon kommunikálnak, de úgy, hogy látszik, hogy nem csak Facebookon kommunikálnak.
Nem tudom, nem tudom, de nem akarok ezen aggódni. Bitch le fog kopni. Ugye?
A másik a mi kommunikációnk.
Előzmény: általánosban (sőt, még tavaly is) minden évben eljártunk táborozni... a világ legjobb helyére. Ott voltunk mi, Ticia, Emma, Dora, Lainey, és én, meg Chris, Mike, és Mark. NEM! nosztalgiázok. A lényeg, hogy ez egy kézművestábor volt, és agyagoztunk.
És ezek az alkotások kb. négy éve porosodtak a volt sulimban, amikor bementünk a lányokkal, és elhoztuk őket. Chrisét is. Körbejártuk a kerületet, kézbesítettük a dolgokat, de Chris nem volt otthon. Aztán, amikor én is, meg ő is fent voltunk FB-n, ezt így mind megírtam neki. És annyit kérdeztem, hogy mikor, és hogyan akarja megkapni a cuccait.
A válasz: mivel egyikünknek sem akar kényelmetlenséget okozni, az a legegyszerűbb, ha beviszem a suliba.
Áltathatnám magam. Tényleg, kitalálhatnék ostoba kifogásokat, hogy miért írta ezt. De nem. Ha találkozni akarna velem, akkor találkozna velem. Ilyen egyszerű... még mindig nem tudom megfogalmazni, hogy milyen rossz is ez az elutasítás.
Vagy mégsem? Mert ma küldött ismét egy levelet ebben a 'köcsög ügyben': hogy nálam vannak-e a haverjai cuccai. Hát nincsenek, mert azt sikerült kézbesíteni.
De miért írta ezt? Ennyire foglalkoztatja, hogy Mike évekkel ezelőtti cuccával mi van? Ha foglalkoztatná, akkor Mike is foglalkoztatná. És beszélne Mike-kal. És tudná, hogy mi azt odaadtuk neki. De ebből nem úgy jön le, hogy tudja.
Mi van, ha azért írta, mert tudta, hogy én már nem fogok írni... de azért akar kommunikálni? Velem. Megérdemlem, hogy akarjon. Hogy szeressen. De mi van, ha tényleg csak a barátaival törődik? Egyáltalán én nevezhetem magam a barátjának?
Szóval ez a mostani szituáció.
Legjobb lesz, ha holnap leteszem a rutinvizsgát.