Mood changes

Ma olyan nap volt, hogy letargikusan depressziós állapotból átmentem izgatottá, majd le bétába, az unalom leamortizált, végül nagyon-nagyon boldog lettem.
Szóval reggel időzítettem. Mindent kiszámítottam percre pontosan. Amire nem számítottam, az a nyilvánvaló szerencsétlenségem. Körülbelül hat apró-pici esemény történt, amik közül ha csak EGY nem következik be, én boldogan Chrisszel mehettem volna. De nem... Szóval nagyon kiakadtam. Vagyis inkább csak szimplán szomorú lettem. Öt (azaz ÖT) napom van még. Öt reggel... vele KELL jönnöm. Mert azután három hónapig nem látom. Ami borzasztó.
Szóval a mait elcsesztem. Vagyis nem ÉN. A világ. A villamos, ami 5 percig vesztegelt, amíg Chris lassan, de biztosan elsétált. A többit le sem írom...

A suliba beérve úgy gondoltam, hogy egyszerűbb ha most azonnal visszafordulok, nincs értelme bent maradni. Ráadásul tesivel kezdtünk. Kiléptünk a teremből, és ott volt Chris és Peter, köszöntek, és egy egész lépcsőfordulón át együtt mentünk. Kommunikálva. Na ez az egész annyi erőt adott, hogy élvezzem a tesit. Anne-nel tollasoztam, és tök jó volt.
Angol előtt szintén jó volt. Megtaláltam azt a levelet, amit Robert Pattinsonnak írtunk Jennel, amikor itt volt Budapesten, és mi kimentünk a forgatásra (többször, pedig annyira nem szeretjük). Szóval kicsit nosztalgiáztunk. Nagyon vicces az a levél, és jók voltak azok a forgatások. :)
Angolon filmet néztünk, és ezután jött először az alfa, azután pedig a teljes zombi-állapot. Minden óra HALÁL unalmas volt, és hihetetlenül fáradt voltam, és mindenki szenvedett.

De... a buszmegállóban találkoztam Gillyvel!!!! Istenem, 5 percig egymás nyakába borulva bőgtünk. Aztán - bár holnap három tz-t ír - átmentem hozzá. Kiültünk a teraszra, cseresznyét, és krémtúrót ettünk, és dumáltun, dumáltunk, dumáltunk. Nagyon idilli volt. Egyszerűen imádom! Ő a legrégebb óta a barátnőm (bár mondjuk Ticia és Lainey felveszi a versenyt... mindegy nem ezen múlik).

Szóval minden jó, ha a vége jó.
Szerencsére nincs ezen a héten már suli. Pénteken az én szülinapi bulim lesz, szombaton az nyárnyitó osztályparti. Remek lesz. Hétfőn meg, ha belepusztulok is, Chrisszel jövök.