Ooooolyan lelkes vagyok.
Szóval tegnap csak Peterrel találkoztam a metrónál, de végülis a 25 perces utat átdumáltuk. Meséltem neki a terveimről. Nem tudom, valahogy az volt az érzésem, hogy ő szégyenli, hogy még nem tervezte meg ennyire a jövőjét. Amikor megkérdeztem, hogy na és ő mi lesz, ha nagy lesz, így össze-vissza hadoválni kezdett. Furcsa volt. De én nem nézek le senkit azért, mert még nem döntött, mit akar csinálni. Csak nekem jobb így. És olyan jó lenne, ha összejönne.
Ez tök lényegtelen a mai naphoz képest.
A szerda mindig Chris-nap.
És ma reggel is találkoztam vele, metrótól (ami kb fél óra együttlétet jelent) együtt jöttünk. Totál ideális volt: nem vártam rá, ő jött oda hozzám, stb. Nem tudom miért, de ezt sosem tudom megszokni. Elhinni, hogy ez ennyire természetes. Együtt lenni. Ilyen közel. Mert ugye a metró hangos, és közel kell hajolni, hogy halljuk egymást. Máskor gond nélkül megállok kapaszkodás nélkül, de úgy látszik a közelsége megbolygatja az egyensúly érzekemet. Ma különösen béna voltam. Egyszer konkrétan a nyakába borultam (de komolyan, bár nem úgy ahogy szeretnék. Bár ja. Ez értelmes xD), és akkor meg kellett ragadnom a vállát, de nem hajolt el vagy ilyesmi, pedig tényleg tökéletesen ráestem. Ez kifejezetten pozitív előjelnek vettem.
És VÉGIG dumáltunk. És közel voltunk. És a szívem úgy dobogott, te jóságos úristen. Néha ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megérintsem. Azért ellenálltam.
Ezek a reggelek tényleg tökéletesek. Nem valószínű, hogy valaha is hétköznapivá, megszokottá válnak. Pedig képes lennék egész hátralévő életemben folytatni ezt a szertartást. Pont ezért kell elmennem...
Szóval tökéletes volt.
A nap folyamán párszor láttam még, francián jó volt. Nem volt semmi különös, de azért hihetetlenül jó volt látni. Ebédeltünk, valamiért nem akartam odaülni az asztalukhoz, de így se rossz.
Itt jön a furcsaság. A B-s fiúk (és Rachel, de ő mai szituációban inkább D-snek számított) vártak ránk D-s lányokra (na meg Jókr-re). Nem mintha bármelyikkel is valaha egy szót váltottam volna (kivétel: Chris, Peter), vagy a többi lány a többi fiúval, és ma sem dumáltunk. Csak együtt mentünk. Ez számomra tényleg furcsa. A B-sek elindulhattak volna boldogan nélkülünk, Rachel az egyetlen kapocs. Valóban igaz ez? Én most tényleg optimista hangulatban vagyok, szóval mi van, HA nem csak ő? Mi van, ha Chrisék akartak velem jönni? Ez lehetetlen lenne? És akkor a többi B-s srácnak már 3 oka lett volna várni ránk.
Nem mintha hozzám szóltak volna az egész úton, de azért amikor Jókr-vel elmentünk a buszhoz, akkor így jó hangosan kimondva a nevem köszönt. Ilyenkor olvadozni kezdek.
Bár mindig olyan izén viselkedem, ha Jókr ott van. Valahogy biztonságot nyújt a Chris-vérmezőn. Mindegy, most akkor is pozitív vagyok.
Tegnap megint ilyen tízmilliószoros nap volt (makra-csakra, vagy vmi ilyesmi). Minden ilyen kívánós helyzetben azt kívánom tíz éve (szülinapokkor, pl.), hogy Chris szeressen. De ha jobban belegondolok, nem akarom, hogy azért szeressen, mert a jótündér teljesítette (ez csak egy metafora), hanem magamért. És mindig. Mint én őt.
Szeress, Chris... Én szeretlek.