Tegnap a mozi (Sikoly 4) nagyon vicces volt Emmáékkal. Az elvileg 18 karikás filmen egy darab 18 éven felülit nem láttam. Mögöttünk velünk egykorú fiúk voltak, és hát öhm... egy élmény volt. Későn értem haza, mert még kajáltunk is.
Az orvosnál kiderült, hogy ínhüvelygyulladásom van - minden bizonnyal az egyetlen szerszámtól, amit képes vagyok kezelni. A szögbelövőtől. Most van egy szexi csuklórögzítőm, és kenegetem Fastum géllel az ínhüvelyem. Nem használ, csak ráragad a kezemre. Végülis mit várok, ez egy 50 éveseknek való reumakenőcs.
Na mindegy, vicces ez az egész. Még az ofőm is nevetett rajta. Pedig tényleg fáj.
Írni nem igazán tudtam, és annyira borzasztó volt, hogy nem tudtam mit csinálni. A levelezés Jennel életfontosságú. Nélküle tuti mindketten bealudnánk. Mondjuk matekon, ahol ma százötvennegyedszerre is átvettük, hogy sin30=0,5. Boldogság.
Magyaron még a tanár is szenvedett, és azzal biztatott minket, hogy Vörösmarty olvashatatlan. Egyetértek. 'A Zalán futása.... a Zalán futása... a Zalán futása... benne van a szöveggyűjteményben.'
Aztán végre francia lett. Hat nap után láthattam Christ. Na ez, az IGAZI boldogság. Most tudom, hogy nem szokásos pasikra ezt mondani, de annyira szép. Mármint olyan helyes, kisfiús vonásai vannak, és a szeme csillog... Alig tudtam betelni vele.
Ebéd sorbanállásnál végig ott álltunk tök közel egymáshoz.Igaz, hogy háttal.... De nekem elég, hogy ott van. Bár, őszintén, amikor Rachel elkezdte tőle 1 méterre, hogy xy is megmondta, hogy te halálosan szerelmes vagy. Persze, nem hallotta. Mármint, miért figyelne rám, meg bárkire, akivel épp beszélek? Na, ezért nem aggódom. Észre sem vesz...
Ezek után, 1,5 órát bent maradtam Jennel, hogy Rachelt, Christ, és Petert megvárjuk. Eleinte May és Wendy is ott volt, és angolul dumáltunk. Tök jó volt. Bár nyelvvizsga előtt Wendyvel ilyet még többször kéne csinálnunk. Tegnap rádöbbentem, hogy HÁROM HÉT múlva nyelvvizsgázom.
Lényeg, a lényeg vártunk Jennel, megbeszéltük, hogy Gossip girlben eddig ki kivel kavart, Jennek már mehetnékje volt, de elég gáz lett volna, hogyha egyedül várom meg őket, ezt Jen is belátta, szóval maradt velem. Hazafelé ők sétáltak (naná), mi meg lányok villamossal mentünk. Metrónál megvártuk Chriséket, és ó... hát nem mondom, hogy életem legnagyobb élménye volt. Az egy dolog, hogy boldog vagyok, ha ott van. Nem is boldog, inkább... teljes. De azért rossz is, mert viszont ő azt se veszi észre, hogy élek. Peter néha odavetett egy megjegyzést beszólást, például meghívott a Critical Massra, de mint ahogy ő, én sem vettem komolyan. Chris meg Pesti Estet olvasott...
Végül nekik is elmeséltem az ínhüvelygyulladásom történetét, Christ nem izgatta (naná, rólam volt szó), de Peter kérdezgetett.
Túl jó lenne, ha igaz lenne...
Nem akarom ezt. Nem akarok így függni bárkitől is. Épp ezért hihetetlenül elvágyódom innen. Magyarországról. Mindenem és mindenkim itt van, akit szeretek... de el kell mennem. Annyira vágyom a változásra. Ha tényleg sikerülne ez az Abu Dhabi NYU, egy percig nem gondolkodnék. Boldogan elmennék. Ott legalább nem reménykednék, hogy összefutom Chrisszel. Ott nem róla szólna az életem. Új emberekkel ismerkednék meg, nyelvet tanulnék, és szakmát. Azt csinálhatnám, amit szeretek. Nem beszélve arról, hogy körülbelül (a tanulástól eltekintve) négy évig nyaralnék. Mindent megteszek, hogy sikerüljön.
És belehalok, hogy ha nem jön össze...
Valaminek változnia kell. Mármint, valamin változtatnom kell. Magától nem történik semmi. Én vagyok a cselekvő. Csak ezt a két évet éljem túl.