Az elmúlt pár napom Ciliről szólt. Vele aludtam, pontosabban vele nem aludtam, mivel olyan kényelmetlen a kanapé (meg az első éjszaka a kocsi). És különben is ott paráztam, figyeltem minden rezzenését. Komolyan, meg kell gyógyulnia. Mindenképp. Mindjárt visszük orvoshoz.
Suliba menet nem vártam Chrisre. Furcsa filozófiám van: nem is tudom... néha azt érzem, hogy túl sok jót kaptam, és le kell mondanom bizonyos jó dolgokról (pl.: Chris), egy másik jó érdekében. És NAGYON nehéz volt továbbmenni, de Cili mindennél fontosabb.
Ezt tartottam szem előtt, miközben bőgve közlekedtem. Mire beértem a suliba, összeszedtem magam. Aztán elkezdődött a suli: irodalom. Pff... Megint bőgtem egy sort. Közben a nő lefeleltetett Tiborc monológjából. Egy cseppet sem izgatott. A szemébe se néztem, csak sírva, meg-megállva szövegeltem neki, hogy kéményeinkről éhenpusztulnak a gólyák.
Matek TZ ugyanez volt. Nem érdekel. Semmi nem érdekel.
Chrisről meg bármilyen fájdalmas is, le kell mondanom. Ciliért!
Jó nap...