Good... feels bad

Itt hasalok az ágyon, és három órája tengődöm.
Utálom, ha nem tudok mit csinálni. Filmcímeket nézegetek, és gondolkodom, hogy mit akarok megnézni, de SEMMIT. Ez a legnagyobb gáz. Se horrorfilmhez, se nyálas romkomhoz nincs hangulatom. Pontosan, nincs hangulatom.

Tegnap este tényleg hisztérikus voltam.
Hülye húgom kitalálta, hogy pénzszerzés céljából ELADJA a könyveimet. Igen, egy antikváriumban, kilóra az én kedvenc gyerekkönyveimet. Na, vagy én is kapok a zséből, vagy kiválogatom, hogy mi az enyém. Hülye barom. Merthogy neki shoppingolnia kell, és 6000 forintot kiadni egy hajpántra. Idióta.
Aztán feltette facebookra a képet, amin az ÉN farmeremben, az ÉN pólómban, és az ÉN táskámmal pózol. Úgy néz ki, mint ÉN, azzal a különbséggel, hogy szebb, szexibb, és mind az ötezer talpnyalója lájkolja. Paraszt.
Na amikor ezt szóvá tettem a szüleimnek, akkor a szokásos, oldjátok meg, minket haggyatok ki ebből. Kössz a segítséget. Aztán a következő öt percben konkrétan három szívességet tettem a szüleimnek... És ha egyszer az életben nekem kéne? Le van szarva...

Ezek után megpróbáltam sírni, és rájöttem valamire. A sírás nem segít. Ugyanolyan szarul éreztem magam utána, mint előtte. Nem úgy kéne lennie, hogy kisírom magamból a feszültséget?
Amúgy tényleg utálom a bőgő embereket. Gyengék. Lenézem őket. Ja, és mint kiderült számomra, semmi értelme a tevékenységüknek.
Ezzel sem próbálkozom többet.

Ma reggel nem volt hangulatom Chrishez. Meg egész nap sem. Nem vagyok méltó ahhoz, hogy vele legyek. Csak egy senki D-s vagyok. És nem szeret. Pont.
De azért egész jó nap volt.
Tök jó, hogy szünet van.
És tulajdonképpen mindenem megvan. Család, macska, barátok. Nem vagyok halálos beteg, nem élek egy földrengés miatt felrobbant atomerőmű mellett, nem arabként agyonlövetem magam a szabadságért, és nem éhezek Afrikában árvaként. Boldog meg úgysem lehetek Chris nélkül. Jó ez így. Csak rossz...